Exit 6. – Állomás az örök jég birodalmában (2018)

társasjáték 10 3
EXIT: The Game - The Polar Station
Játékidő: 60 perc · Játékosok száma: 1–4

Egy kutatócsapat tagjaiként több, strukturált osztályon elkülönítve tevékenykedtek a Sarkvidéken.
Hirtelen megszólal a kiürítést jelző sziréna. Az ajtóhoz szaladtok, de megdöbbenve tapasztaljátok, hogy az automatikusan rátok záródott. Egy szellőzőnyíláson átmásztok a mellettetek levő… [tovább]

Képek 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Rendbonto 

Ez az első Exit játék, amivel játszottunk. Igazából egy hirtelen jött ötletként gondoltuk, hogy megvesszük gyorsan és játszunk vele. Nekem tetszett az alapsztori, a dobozra haladó szintet írtak, szóval gondoltam nem 20 perc alatt oldjuk meg, és jót fogunk szórakozni. Az érzések vegyesek voltak, hol jól szórakoztam, hol bosszankodtam, hol kissé feladtam. Akad pár frappáns rejtvény, de egy-kettő szivatós és szemét. Összességében viszont megkaptuk azt, amit vártunk: jót mulattunk, még ha pocsékul is teljesítettünk. Kár, hogy egyszer játszató… de hát ezt tudtuk a vásárláskor.

Róka 

Párommal már nagyon vártuk, hogy kipróbálhassuk ezt a játékot, mert még egyikünk sem játszott szabadulószobás játékkal, a koncepció nagyon izgalmasnak tűnt, illetve még most is az, annak ellenére, hogy ez a játék összességében csalódás volt.

Az elején jól elszórakoztunk vele, de aztán egyre többször kellett segítségkártyákhoz folyamodnunk, amikre csak az volt írva, amire amúgy is rájöttünk, úgyhogy segítséget tulajdonképpen nem nyújtottak. Az pedig különösen nem tetszett a játékban, hogy csak egyszer játszható, tehát ha egyszer elrontottál valamit, akkor az annyi volt, nem tudod újra kivágni vagy kiszínezni az adott dolgot. De ez is inkább azért zavar, mert egyszer játszottál, és mehet a szemétbe az egész, és ez olyan pazarlásnak tűnik. Továbbadni vagy évek múltán elővenni így újra nem lehet. Persze valahol meg is értem ezt, mert maga a játék más társasokhoz képest nagyon olcsó, gondolom, részben emiatt.

Ami azonban a legjobban kiakasztott mindkettőnket, az volt, hogy spoiler

Azt már egyébként csak simán viccesnek tartottuk a sztori szempontjából, hogy egy ilyen vészhelyzetben másra sem vágyik az ember, mint mindenféle feladványokkal szenvedni, míg vár rá a mentőhelikopter. :D


Hasonló játékok címkék alapján