Croc: Legend of the Gobbos (1997)

Ez a játék az egyike volt azoknak, amik miatt nagybetűs GAMER lettem, és innen ered a platformerek iránti szeretetem. Erre én eddig gremlinen 10 csillagot adtam, de valljuk be, ez nosztalgia faktor volt. És ugyan nem lehet egy 97-es játéktól elvárni, hogy megállja a helyét az Astro-botok, Prince of Persiák között, és való igaz, valami borzalmasan fog öregedni, így ez a játék is. De ez sosem volt 10 csillag, még 97-ben sem, ha vajszívű lennék azt mondom, akkoriban lehetett egy 8-as… Viszont most…

Míg a képi világ rettentően cuki, és a design lenyűgöző a korához képest, a zenék még mindig csillagos ötöst kapnak, ezzel a játékelemek annyira romlott, hogy ez abszolút negatív élmény volt nekem, és talán jobb is lett volna ezt a játékot nem leporolni.

Az alapfelépítés, hogy gyűjtsük a kristályokat és ha egy pályán 100-t összeszedtünk kapunk egy életet, marha nehéz és egyáltalán nem fair a rossz pályadesignok miatt. Ugyanis ha megsérülünk vagy rosszul ugrunk elveszítjük az ÖSSZES resource-t, ha ellenfél üt belénk, akkor olyan 5-t vissza tudunk szerezni, máskülönben egyet sem. És itt jön a feketeleves, ezek után csak pontosan lehet ugrani, mert különben bye-bye élet minden egyes ugrásnál. A „kedvenc” részem a wave fight volt egyetlen darab kristállyal a pálya elején, amit vagy fel tudtál szedni vagy nem, vagy spawnolt vagy nem, és onnantól kezdve az összes életednek annyi volt.

A rossz kristály spawn design mellett ott van még, hogy ha már a lényege a játéknak az, hogy 100%-ozzuk, kiszabadítsuk az összes gobbót, megszerezzük az összes színes kristályt, akkor jó lenne, ha nem lehetne úgy elrontani a pályákat, olyan sorban menni, amivel lezárjuk a 100%-t. Persze, be lehet újratölteni a pályát, de addigra az ember már a haját tépi, főleg, hogy vannak olyan minijátékok, amiket a kontrol ügyetlensége miatt alig lehet megcsinálni.

Amúgy viszont visszanézve 97-ben a változatos ellenség designnal, a platformerek különlegességével (víz alatti pálya, sötét pálya, változatos kihívások) egészen előremutató volt, és valahol az Astro bot mögött éreztem, hogy igen, egy modern Crockal játszom.

Kár amúgy, hogy ennyire nem kellett volna ez a remaster, de a kiskori énemnek, aki sose jutott el a főbossig, végre legyőztem ezt a játékot, végre nyugodtan tehetem le a kontrollert.

Extra bakik: A zene loopolása közben meg-meg akad, tele van audio buggal a játék. És az időzónák miatt, amit szegény Argonaut Games nem nagyon reklámozott, sikerült PS5-re a PS4 verziót megvennem, ezt kicserélni nem lehet.

Játékidő: 6 óra

Emlékszem, ez anno nagyon jó grafikának tűnt a szememben.