Crisis Core: Final Fantasy VII – Reunion (2022)

Az eredeti Crisis Core azon kevés PSP exklúzív játékok egyike volt, amit anno többször is kijátszottam a kis konzolon, hisz tökéletes előzményként szolgált az FFVII-hez, (Bővítette a lore-t, mélyítette a karaktereket, plusz a cselekmény sem szállt el, mégis kellően epikus maradt.) ráadásul dobta az általam kevésbé kedvelt, körökre osztott harcrendszert is, így egy jóval pörgősebb darab lett, mint legendás elődje. Persze a látszólag felszínesebb csaták ellenére a sztori mit sem vesztett erejéből, így Zack kalandja a mai napig könnyedén magával ragad.
Reméltem, hogy a szóban forgó remake főként javít az egykori kedvencemen, és szerencsére így is lett. Leginkább grafikailag szembetűnő a különbség, hisz a pixeles, PS1/PS2-es látványvilág kései PS3-as (korai PS4-es?) upgrade-et kapott, miáltal már a külsőségekre érzékeny gamereknek sem lehet vele nagyobb problémája. Mindemellett a menürendszert is átszabták picit, ami hasonló lett az FFVII Remake-ben látottakhoz. Az irányítás szintén átesett egy kisebb ráncfelvarráson, ami kényelmesebb és gördülékenyebb lett minden mai kontrollerrel, hisz a PSP csupán egy joystickot használt, plusz az R2-L2 is hiányzott róla. (Minimális különbség, de itt minden párbeszéd kapott voice-overt, így az eredetihez képest kevesebbet kell olvasni is, legalábbis emlékeim szerint.)
Ahol elhasal picit ez a javított változat, az a tartalom és a gameplay. Ezek közt is első sorban a mission rendszert kifogásolnám. Ez 10+ éve kifejezetten a hordozhatóságnak kedvezett. A percek alatt is befejezhető, farmolós, grindolós jellegű, ismétlődő terepeken tolt küldetésekbe, kis adagokban, pl. tömegközlekedésen játszva nehezebben untunk bele, de gépen, hosszú órákon át tolva jócskán monoton tud már lenni mai szemmel. Persze ezek kimaxolása nem kötelező és a többségük fölösleges szemetet dob, de a keményebb boss-okkal való kényelmesebb megbírkózás érdekében kénytelenek vagyunk beleásni magunkat. Csak a fő sztorira koncentrálva közel sem fejlődünk eleget, plusz rengeteg komolyabb matériát, meg egyéb hasznosabb felszereléseket is csak ezek közt bóklászva találunk meg. Sajnos szintén nem csiszoltak a semmiből beugró ellenfeleken, (Szerencsére a legtöbb skipelhető, ami nem boss.) és az apró szakaszokra tagolt zónákon sem, így továbbra is nevetségesen sok töltőképernyő szakítja meg az utazásunkat.
Őszintén szólva, hiába imádom még mindig, (A lecserélt hangokat is sikerült megszoknom.) ez a frissített változat is kissé idejét múltnak érződik mondjuk egy FFXV, vagy FFVII Remake után, így a gondtalan élvezetéhez mindenképp kell egy kis extra nyitottság, de az FFVII elkötelezett rajongóinak, és a nosztalgiára vevő játékosoknak mindenképp megéri legalább egyszer átélni, amit a Crisis Core története nyújt.

ui.: Ezt hivatalosan is 100%-oltam, amit kevés játékkal teszek meg, szóval ebből is látható, hogy mennyire imádom. ^^