Call of Juarez: Gunslinger (2013)

videójáték 16 14

Videók

Képek 3

Hirdetés

Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Th3DarkKn1ght 
Call of Juarez: Gunslinger (2013)

Call of Juarez: Gunslinger (2013) videójáték

Silas Greaves, a kiöregedett fejvadász betér egy kocsmába, ahol a helyieknek előadja kalandos életét. A vadnyugat legendás alakjait felsorakoztató történetből egy megkeseredett ember meséje bontakozik ki, akit egész életében a bosszú hajtott. Hangulat teremtésből csillagos ötös jár a játéknak! Azzal, hogy valós szereplőket mozgat, a történet kap egyfajta „hitelességet”, ami nagyon jól áll neki! Összefuthatunk Billy, a kölyökkel, Pat Garrett-tel, Butch Cassidy-vel és a Sundance kölyökkel, hogy csak néhányat említsek. Valahol olvastam, hogy úgy jellemezték ezt a játékot, mint a Western Call of Duty, és azt kell mondanom, hogy ez igen találó! (Persze, a jobb Call of Dutykra kell gondolni.) Akciódús lövölde, időlassítással és minden pálya végén párbajjal. És ha valami tökéletes, akkor az a párbaj, a legjobb a western játékok történelmében! Figyelnünk kell a koncentrációnkra és a gyorsaságunkra, és közben az ellenfelünkre. Az csak hab a tortán, amikor hármas párbajra kerül a sor! (A Jó, a Rossz és a Csúf párbaj alatti zenéjét is megidézik, lényegében az egész párbaj onnan van ♥️) Iszonyat hangulatos! A pályák kellően változatosak, a sima városon át, a bányákon keresztül, a száguldó vonatig bezáróan mindent bejárunk. Tapasztalati pontokat is kapunk, amikből Silas képességeit lehet fejleszteni, három különböző ágon keresztül. Fegyverből nincs sok, de ami akad, az épp elég. Külön öröm, hogy a tekerős forgóágyút is olykor-olykor használhatjuk. A grafika enyhén cellshades, és rendkívül színes, ettől kap egy kis képregényes hatást. A történet rendben van. Azon gyakran mosolyogtam, hogy mivel Silas a mesélő, aki gyakran elkalandozik, és amikor a közönsége figyelmezteti, hogy ez így nem lehetett, akkor vagy a semmiből megjelenik valami a pályán, vagy visszatekeri az eseményeket. Kétféle befejezést lehet elérni, ami meglepő egy ilyen típusú akciójátéktól. Miután végig vittük megnyílik a new game+, ilyenkor a meglévő fejlesztéseinkkel kezdhetjük ellőről a játékot. Érdemes Hardon kezdeni, majd másodjára True West fokozaton. Ez első pillantásra igazságtalanul nehéznek tűnik (nincs hud, se célkereszt), de hamar rá lehet állni és onnantól már könnyűnek érezzük. Story mode mellett van még arcade (pályákon végig szaladni és a lehető legtöbb pontot elérni) és Duel, ahol a párbajokat játszhatjuk le egymás után. Én nagyon szeretem ezt a játékot, az egyik legjobb akció lövölde! Könnyed, hangulatos, a humortól sem riad vissza, és mégis csak western!

4 hozzászólás
Altarus 
Call of Juarez: Gunslinger (2013)

Call of Juarez: Gunslinger (2013) videójáték

A westernt, mint műfajt nem igazán szeretem, de ez a játék rögtön magával ragadott, pedig semmi extra nincs benne. Egyszerű fps, amiben megyünk előre és lelövünk mindenkit, aki mozog. Ezt a monotonitást igyekeztek megtörni pisztolypárbajokkal, amit a készítők remekül megoldottak szvsz. Persze ez még mindig egy modern fps, ezért van benne regenerálódás meg szintlépés, ng+, meg persze egy kis QTE is, mert az jó (valakinek biztos, de én már unom egy kicsit). A grafika egész szép, van egy kellemes hangulata a cell-shaded látványnak. A hangok is rendben vannak, még ha nem is túl kiemelkedőek és az irányítással sincsenek gondok. Ja de… néha valami rejtélyes oknál fogva kikapcsolja játék közben az egeremet, de ha kilépek a főmenübe, akkor megint jó lesz. Nem tudtam mire vélni ezt, szerencsére ritkán fordult elő.
A végére hagytam a legjobbat: a sztorit. Pontosabban az előadás módját, mert a sztori sima bosszúsztori, de ahogy tálalják az remek lett. Történetünket egy bizonyos Silas Greaves fejvadász adja elő egy kocsmában és ezeket a rövid kis történeteket játsszuk végig. De szegény Silas már kicsit szenilis és néha belekeveredik a sztoriba, vagy mások pofáznak bele és ilyenkor ahhoz alkalmazkodik a játék, de nem is mondok róla semmit, már csak ez miatt megéri végigtolni, mert kellemesen vicces pillanatok kerekednek belőle.
Csak ajánlani tudom ezt a játékot, mert egész szórakoztató lett, meg bagóért be lehet már zsákolni. Jobb helyeken egy (maréknyi) dollárért.

Vladi 
Call of Juarez: Gunslinger (2013)

Call of Juarez: Gunslinger (2013) videójáték

Azért kezdtem játszani vele, hogy gyakoroljam a célzást (egy régi Humble bundle-ból megvolt), és ezt hozta is egy ideig. A kétharmadánál viszont abbahagytam, mert már annyi képességet unlockoltam, és olyan sok volt benne a QTE, hogy túl kevés lett benne a tiszta lövészet. Alapvetően egy jó játék amúgy, a narráció különösen jól működik benne, nem csak videókban, hanem magában a játszás közben is egyedi megoldásokkal operál, viszont ez a vadnyugati téma engem eléggé hidegen hagy.
Ezt a gameplay videót csináltam belőle:
https://www.youtube.com/watch…

sziszax 
Call of Juarez: Gunslinger (2013)

Call of Juarez: Gunslinger (2013) videójáték

Egy emberbe még ha fejre is lőttem, egy tár sem volt elég! (pedig amúgz nem lenne egy rossz játék) :(


Népszerű idézetek

Vad_Bill 

Your past is always catches up with you

Call of Juarez: Gunslinger (2013) videójáték


Hasonló játékok címkék alapján