The Whispered World (2009)

Az első találkozásom a Daedalickal. Emlékszem, még 2011-ben vettem meg a játékot a komáromi vasútállomás melletti Tescóban, amit potom 2000 Ft-ért forgalmazott a kiadó. Már a borítón látható volt, hogy a játék gyönyörű, és szerintem ma is az egyik legszebb, akkor is, ha 4:3-as a képerány, és csak 1024*768-at skáláz fel. Hiába, a minőségi kézzel rajzolt kalandok technikailag jól öregszenek.

Maga a játék egy szomorú bohóc kalandját követi végig, akit álmában egy beszélő gömb üldöz, és azt jósolja neki, hogy elpusztítja a világot. A melankolikus hangulat adott, de a játék a humort sem veti meg, amin sokat dob Pötyi, főhősünk hernyója, aki aztán alakváló képességének hála egyre nagyobb szerepet kap a különböző feladatok megoldásában (egyik kedvenc szegmensem, mikor Pötyinek egyedül kell megoldania egy bizonyos problémát :)). Amik között vannak eléggé nyakatekertek, anno a 3. fejezetben többször is kellett megoldást néznem, annyira kifogott rajtam a játék. Újrajátszva mondjuk pont ezekre emlékeztem, de így is több helyen el-elakadtam rövidebb időre :) Tehát a játék nehéz, de amúgy nem elvetemülten. A Special Edition behozta, hogy egyes logikai részeket ki lehet hagyni… na, ez számomra eretnekség, főleg amikor azért kattintasz az X-re a képernyőn, mert azt hiszed, csak kilépsz, nem pedig átugrod :D Én biztos nem adnék ilyen opciót a játékosok kezébe!

Beszélhetnék még a karakterekről, a fenomenális zenéről – amit rendszeresen hallgatok külön is –, de inkább megemlítenék pár hiányosságot. Az egyik az angol szinkron, a főszereplő hangja elég fura volt anno, de ezen ma már könnyen lehet segíteni, hisz kiválaszthatjuk az eredeti németet, ami sokkal, de sokkal jobb. A másik az átvezető animációk, amik sokkal elnagyoltabbak, mint a grafika játék közben. Azt mondom, ezeket kellett volna a SE-re újrarajzolni, vagy kiegészíteni, mert ráfért volna. Emellett kissé bugosabb lett talán a játék, nekem volt pár grafikai hibám, illetve párszor a kurzor is meghülyült a képernyő szélén. De a játék ettől még fantasztikus, kötelező a kalandjátékok kedvelőinek!

Egy nagyon jó barátom adta kölcsön, úgy, hogy rögtön el is mondta, mi nem tetszett benne neki meg igen (spoilerek nélkül). A játék alapvetően egy elég szolid kalandjáték, jó, érdekes történettel, bonyolult feladatokkal és egy teljesen logikusan előkészített, mégis első blikkre teljesen váratlan lezárással. A játék egyik sajátossága, hogy a főhős tudja magáról, hogy nagyon pancser, semmi önbizalma nincs, ezért az amúgy is nehéz feladatokat tovább bonyolítja, hogy mindent, de tényleg mindent túl kell biztosítani, hogy sikerülhessen, ami talán egy kicsit ront az élményen.
Az angol szinkron elég furcsa, sok helyen elég bizarr és nem annyira tetszetős megoldásokat alkalmaztak. A német szinkronos verzióval nem játszottam, de azt mondják, az lényegesen jobb. Persze ez annyira nem rontja a dolgot így sem.
Ami talán a legjobban megfogott a játékban, az a grafika. A tájképet, a nagy épületek tervezése fantasztikus, gyönyörűen néz ki, kifejezetten jól érzi magát a játékos még a kellemetlenebb helyeken is. És a zene is elég jól aláfesti a hangulatot.
Külön említésre érdemes, hogy a főhősnek van egy hernyója, akit háziállatként tart, és képes 5 alakot is felölteni (amiket a játék alatt szerzünk meg), ez egyrészt emeli a játékélményt, másrészt kiváló humorforrás, bár alapvetően a játék jól keveri a világ komorságát a történetben rejlő viccekkel.
Nem hibátlan, de mindenképp jó, amit érdemes kipróbálni.