Kedvencelte 21

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Róka 
Super Mario Bros. (1985)

Super Mario Bros. (1985) videójáték

Gyerekkoromban az egyik kedvencem volt, ám sosem tudtam végigvinni. Ugyanis az egyik világban az utolsó pályán soha nem tudtam végigmenni a labirintuson, így folyton lejárt az időm, és meghaltam. Később a YouTube-nak köszönhetően megtudtam azt a pályát is csinálni, így sikerült megmenteni a királylányt :)

Mondjuk én sose tudtam, hogy nem a királylányt mentem meg, mert akkor még nem tudtam angolul (meg kezdetben olvasni sem), úgyhogy jó volt végre ezt is megtudni :D

ChEebor 
Super Mario Bros. (1985)

Super Mario Bros. (1985) videójáték

Nem hiszem, hogy akad olyan ember, aki ezzel ne játszott volna (na jó, de legalább egy videót mindenki látott), mert ez annyira alapmű. Az egyik legklasszikusabb platformjáték, korának nagyágyúja. A kidolgozása is klassz volt, és elég gördülékenyen lehetett játszani vele. A nehézsége is megfelelt, az eleje könnyű, aztán egyre nehezebb. A játék ma is rendben van, igaz, a 8-bites kép és hanghoz az avatatlan szemnek hozzá kell szoknia.

MewIchigo_Fan_Daniel 
Super Mario Bros. (1985)

Super Mario Bros. (1985) videójáték

A rengeteg év, amikor ezzel játszottunk. Még a sárga kazettás „nintendo” korszakában. :3

Valcsa 
Super Mario Bros. (1985)

Super Mario Bros. (1985) videójáték

Gyerekkorunk ikonikus ügyességi játéka. :) Nagyon szerettük. ^^ (Mondjuk arra már nem emlékszem, hogy tesóm vagy én voltunk mindig Luigi karakterével… :D Mindenesetre nagyon jó volt, hogy ketten is játszhattunk vele, felváltva, más karakterrel – így vita se volt belőle. :) )

AnitaZoé 
Super Mario Bros. (1985)

Super Mario Bros. (1985) videójáték

Kedveltem. Szerintem az egyik legjobb Nintendo játék volt. Kitapasztalni a titkos átjárókat, lerövidítési lehetőségeket, titkos pályákat, elrejtett életgombákat. Vaddisznókkal, kacsákkal, mindenféle lehetetlen lényekkel küzdeni. A sárkány várában megúszni. Majd rájönni, hogy nem ott van a hercegnő.
(Igazából végig lehet úgy vinni, hogy csak a 8. pálya nagy várába megyünk be, tehát nem teszünk „felesleges” köröket.)
A 8. pályát elértem már, de végig sosem sikerült vinni.

kutor 
Super Mario Bros. (1985)

Super Mario Bros. (1985) videójáték

1996 karácsonyán érkezett egy MegaDrive jó sok játékkal. Hát mire ennek a végére családilag eljutottunk, eltelt némi idő. :D

Gridvadász 
Super Mario Bros. (1985)

Super Mario Bros. (1985) videójáték

Tisztelet a nagy klasszikusnak! Mivel felnőtt fejjel találkoztam vele, nem befolyásol a nosztalgia. Tény, hogy szórakoztató, de ugyanakkor szemét egy játék. Sok gyakorlás kell hozzá, és elég egyetlen elbaltázott ugrás, lehet újrakezdeni. Így aztán szinte végtelen hosszú lesz az amúgy legfeljebb néhány órányi pályamennyiség. Úgy gondolom, egy arcade gépben lenne értelme ilyen játékmenetnek, hogy a játékos pénzét elszedje, így viszont, úgy pazarolja az időt, hogy senkinek nincs rajta haszna.

Kiss_Melinda_Éva 
Super Mario Bros. (1985)

Super Mario Bros. (1985) videójáték

Észvesztően sokat játszottam ezzel a játékkal. Nagyon tetszett minden szintje. Egyik kedvenc videojátékom.

2 hozzászólás
Nightmare 
Super Mario Bros. (1985)

Super Mario Bros. (1985) videójáték

Egyszerű grafika, 8 bites fülsértő hangok, de mégis egy nagyon jó játék, amit csak egy NES emulátorral lehet elindítani. Ha jól tudom ez a második játék, amiben szerepel Mario, de én ezzel a játékkal ismertem meg Mariót és Luigit. Máig nagy Mario fan vagyok, és remélem, hogy ha megjelenik az új Mario Nintendo Switch-re, akkor az is ilyen jó lesz


Népszerű idézetek

Deirianz 

Thank you Mario! But our Princess is in another castle!

Super Mario Bros. (1985) videójáték


Hasonló játékok címkék alapján