Shardlight (2016)

A Shardlight egy posztapokaliptikus kalandjáték. Története egy nukleáris háború utáni városban játszódik (amúgy a készítők elég optimisták voltak a végkimenetelt illetően (nyilván leszámítva, hogy realista felvezetés esetén nem is lenne kikkel játszani), mert igaz, hogy a világ megsemmisült és nincsenek már országok, de az emberi társadalom megmaradt, létezik rendszer, kormány, ráadásul mint az a végén kiderül, spoiler.
A grafikája bejött, képi világot tekintve talán ez a legbrutálisabb Wadjet Eye játék: minden képernyőn hullák, lerombolt házak… és a végén ott a Quarantine Zone, ami egy igazi rémálom a spoiler. Zeneileg is rendben van minden, nem épp maradandó, de jó aláfestés.
A játékmenet elég egyszerű, mindenre simán rá lehet jönni, sok helyen inkább azért akadtam el egy rövidebb időre, mert nem volt teljesen tiszta, mit kellett csináni, a hogyannal sosem volt gond.
A történet pedig igazán nem rossz. Főhősnőnk egyszerű, idealista munkás, aki egy már őt is érintő halálos betegséget kell, hogy leküzdjön. Ez alatt meg kell ismernie a világát behálózó korrupciót, illetve kénytelen lesz könyörtelenséget tanulni (az elején még csak gyors halált ad egy haldoklónak, később azonban ténylegesen ölnie kell, míg a végén spoiler. A városban egyébként az arisztokrácia és a forradalom csap össze (a francia forradalom korának mintájára), és kellemes vonás, hogy mindkettő jó, de mindkettő tévút. A Tiberius által vezetett arisztokrácia könyörtelen és őrült, de nem feltétlenül vérszomjas, csak épp minden problémát „eltüntet”. spoiler A Danton nevével fémjelzett forradalom pedig a népben hisz, de nem képes kompromisszumokat kötni és elfogadni a társadalomnak szükséges fékeket, ami miatt szimpatikus, de veszedelmes rendszerként jelennek meg.
A történet tehát elgondolkoztató, nem új dolgokból áll, de a régiekből nagyon szépen el tud mesélni egy vérbeli sci-fi történetet. Nekem tetszett a játék, jó volt végigvinni.

Egynek jó volt, de egyébként se a karakterek, se a világ, se a történet nem fogott meg.