Prince of Persia 2: The Shadow and the Flame (1993)

Látványvilága mesebeli az előző részhez képest. Rengeteg újítást tettek bele, miközben a lényeget, amit a játékosok megszerettek, a mechanikát megtartották. Engem sokban emlékeztetett A bagdadi tolvaj című filmre.

Valahogy a Prince of Persia névvel mára mindenki a 16 színű, rendkívül nyomasztó hangulatú, és szinte játszhatatlanul nehéz első részt azonosítja. Ami nem véletlen, hiszen a maga korában egy egészen forradalmi újítást jelentett a videojáték-piacon. Ám véleményem szerint a második rész, mely 4 évvel követte az elődjét, na az az igazi felejthetetlen klasszikus!
A játékmenet sokszínűbb, izgalmasabb – ezúttal nem egy zárt, sötét katakombarendszerben bolyongunk, hanem gyakorlatilag bejárjuk a világot. A grafikai megvalósítás az adott kor egyik csúcsteljesítménye, eleve hatalmas előrelépés az első részhez képest, hogy a látványvilág színesre váltott, továbbá rengeteg különféle helyszínt járhatunk végig, a mozdulatok, ellenfelek, csapdák, rejtvények, mind hihetetlenül széles skálát vonultatnak fel.
Míg ez első rész engem sosem tudott igazán lekötni (túl komor, sötét volt a hangulata, ráadásul mint mondtam, szinte játszhatatlanul nehéz), addig ez teljesen rabul ejtett. Keresztapámnak volt meg a gépén, így aztán mikor náluk voltunk vendégségben, egész hétvégéket nyúztam végig éjjel-nappal, szinte alvás nélkül.