Azul: Sintra üvegcsodái (2019)

Szeretem az elődjét is és ez is hasonló érzéseket vált ki bennem. Egy könnyedebb családi tátsasjáték. Szinte mindenki megszereti, akinek megmutatom.
Az alapmechanizmusaik hasonlóak az Azullal, de egyébként két külön játék, másért jók. Ez egy picit nehezebb, összetettebb, a másik letisztultabb. Nagyon szeretem mindkettőt, nem tudnék választani. És nem utolsó sorban szemet gyönyörködtetőek. Itt olyanok a kockák, mint a Halls cukorkák, az embernek kedve támad megnyalni őket. :D

Az Azul folytatásában a csempéket (most "üvegtáblákat") ugyanúgy szerezzük, mint az eredetiben, a többi viszont más, enyhén összetettebb és talán izgalmasabb is. Lesz, akinek az eredeti Azul tetszik jobban, de akik egy kicsit többet szeretnének agyalni a játékon, talán ezt még inkább kedvelni fogják.

Valamilyen érthetetlen módon az alap Azult nagyon szeretem, mióta BGA-n is fent van, azóta másoktól tanulok taktikákat, hogyan érdemes játszani. Mivel ennyire szeretem, ezért párom úgy gondoltam, biztosan a második részt is szeretni fogom az Azul családból, így Társasjátékok Ünnepén ki is próbáltuk. Nem is tévedhetett volna hatalmasabbat.
Ebben a játékban üvegablakokat alkotunk úgy, hogy egyfajta rúdakra rakunk fel (megfelelő színhez megfelelő "üvegcsempét"). Ha megvan egy rúd, megfordítjuk, ha pedig mindkét oldalát megcsináltuk, akkor végeztünk vele. Közben van egy bábunk is, amit előre felé mozgathatunk, de hátrafelé nem, passzolással lehet a kezdőpozícióba visszivinni csak.
Az alap Azul számomra azért tetszik, mert egyszerű, de mégis van benne összetettség. Nem komplex, mégis nagyon mély. Ez a rész viszont nagyon… fura. Komplex akar lenni, nagyon erősen több akar lenni, de ez nem áll jól neki egyszerűen.
Első játékra nagyon nehéz szerintem leképezni, hogyan tudsz jól pontot szerezni. Én például egész végig nagyjából tíz pont lemaradással voltam, mert valahogy amit az Azulban nagyon tudtam (és amit más játékokban nagyon gyorsan megértek) az itt egyszerűen nem ment. Sakkozhattam én össze-vissza, vihettem a bábumat ide-oda, rakosgathattam a csempéket akárhogy, de az volt az érezetem, hogy ennek semmi értelme. Nem azért, mert nem értettem a játékot, inkább azért, mert a pontok valahogy nem teljesen az én teljesítményemtől függtek (jaj nagyon nehéz ezt megfogalmazni. Az alap Azulban amikor csempéket leraktam, akkor ha nem is az sikerült, ami, tudtam, hogy később ez kombózható lesz, és több pontot fog érni, de ebben a játékban nem volt ilyen érzetem, itt csak a fix pontokért teperhettem).
A komponensminőség oké, bár nekem nagyon furcsa a játék. Egyrészről a kis üvegcsempék olyan érzetűek voltak, mintha különféle ízesítésű Halls cukorkákat pakolnék, amitől engem kirázott a hideg (nem tudom miért, ez teljesen saját butaság). Az „üvegtemető” szerintem igénytelen volt a vékony papírból, de a tábla hozta az Azul minőséget. Szintén kicsit negatívum volt a bábú, ami szerintem minőségében nem éri el az Azulhoz megszokott színvonalat, műanyag is, pici is, ronda is.
Alapvetően nekem ez nem jött be. Egyszerűen ledobott a játék, és végig azon gondolkoztam, hogy mennyivel jobb a sima Azul. Remélem a Királyi pavilon visszahozza az Azul családba vetett hitemet, és megmutatja, hogy lehet ezt a játékot jól is továbbfejleszteni.