Witchstone (2023)

Ez egy közepes-felső nehézségű családi játék. Ehhez mértem tényleg a tapasztaltabbaknak ajánlanám.
Sok felé lehet elindulni, ami szuper. Az elején nem is tudtam, melyiket válasszam. :D De valahogy ráéreztem egy útra és úgy tűnt működik. Aztán a végén csak két pont difi lett a második befutóval. Szóval izgalmas, nem teljesen kiszámítható, nincs ajánlott ösvény, amit én bevallom jobban kedvelek. Így az újrajátszhatósága is nagy. Nekem jó élmény volt. Nem mondanám, hogy teljesen boszinak éreztem magamat közben, de egy kicsit mégis megvolt a hangulat, hiszen az arculata, a színei ezt hozzáadják. Egyedül a borító nem tetszik és a varázslók, boszorkányok grafikája. Nagyon mogorvák. :D
Sokféle mechanika találkozik benne.
Van egy saját táblánk, az üst, itt alakítjuk ki a főakciókat és egy központi, ahol hálózatot alakítunk ki és kaphatunk bónuszokat, játékvégi pontozókat.
Szerintem ez egy pöpecül összerakott társasjáték, nem is nyúlik el hosszan a játékidő, hiszen fixen 11 fő lépésünk lesz közben egyéb bónuszokkal persze.
Szívből ajánlom. :)

Ebben a játékban mindent is csinálhatsz. Utat építeni, boszikat küldeni, köveket lökdösni, kártyákat felvenni, Pentagramma körül rohangálni, valamint varázsolni. Ennek ellenére 11 lépésből áll a játék, tehát elég gyors. Ami dönt, az a célkártyák.

Valamiért nincs akkora sikere ennek a játéknak és nem értem, hogy miért. Nagyon jutalmazó játék, mert szinte mindenért pontot ad. A sokszínűsége pedig abban rejlik nekem, hogy rengeteg akció közül választhatok és igazából nem tudom, hogy melyikkel járok jobban. Én nem merném kijelenteni egyértelműen, hogy a célkártyák gyűjtése a legjobb megoldás, hiszen a pentagramma is ugyanazokat a pontokat adja különösebb erőfeszítés nélkül. A boton való haladás rengeteg akciót biztosít, a kristályokat pedig mindenképp érdemes eltűntetni a saját kis térképünkről.
A játék szerencsefaktorát az adja, hogy nem tudhatod, hogy milyen sorrendben jönnek a lapkáid a paraván mögé. Nekem volt már olyan, hogy könnyedén egymáshoz tudtam illeszteni őket, volt olyan is, hogy vért izzadtam, hogy valami valamivel kötődjön nagyobb számban.
Megítélésem szerint nem egy nehéz játék, ha megtanultad az akciólehetőségeket már mindent tudsz. Egyelőre mi még csak ketten játszottuk, ketten mindenképp élvzetes, reményeim szerint kipróbáljuk majd többen is. Utóbbi esetben valszeg jobban fogynak majd a lehetőségek, de azt gondolom, hogy a játékidőt nagyon nem nyújtja meg.

Stefan Feld játékait idézően klasszikus felépítésű játék – adott egy ötletes akcióválasztási mechanizmus, és hat akcióhely, amelyek többsége pontszerzésre ad lehetőséget. Ha ennyi lenne, az is oké, de nem lenne semmi különleges. Ami különlegessé teszi, az egyrészt az általam kedvelt mechanizmusok használata – van itt Ingenious-jellegű lapkalerakás és egy Ticket to Ride-jellegű közös táblán építkezés is célkártyákkal –, másrészt egy izgalmas vezérelv, ami többé-kevésbé az összes helyszínen fellelhető. Ez az elv pedig az azonnali előnyök vs. hosszú távú előnyök konfliktusa. Akciósegítő kártyát vagy pontozókártyát veszek? Célkártyáknak építek, vagy a központba rohanok, mert aki előbb ott van, az kapja a legtöbb pontot? A pentagramma lapkájával akciót hajtok végre vagy a táblám fejlesztem? A varázspálcán azokra a bónuszokra megyek, amit a leggyorsabban haladók kapnak, vagy azokra, amelyek ezzel felváltva a már elkészült dolgaimat pontozzák (ezeket meg minél később érdemes tehát pontozni)? A táblámon lévő kövekkel a szélsőkkel haladok inkább, vagy a hosszabb utat megtevő, de dupla pontot érő középsővel? Sok apró, de fontos döntés, mind ugyanennek az egymással szembenálló két érdeknek a találkozása.
Ja, mindennek van valami varázslós sztorija is, ha az jön be.