Urban Witch Story (2020)

Ingyenes horrorjáték, ahol talán a nagyon stílusos retro grafika, és a tény, hogy nem lehet meghalni / elrontani, kicsit oldja a feszültséget… de hamar rá fogunk jönni, hogy a srácok nagyon értik a dolgukat, ebben a játékban minden a helyén van. A grafika valóban elég minimalista… de csak első blikkre, mert igenis sikerül mindent ábrázolni vele, és egy csomó apró elem, animáció van, amik tényleg megtöltik élettel a világot. Egyedül az emberek fizimiskáját (a közeli képeken, beszélgetős profilokon) tartom rusnyának, és erre igazából a grafikai stílus sem mentség… de másfelől oda se neki, ez igazán nem nagy probléma.
Maga a játék úgyis a lényeg, az kiváló. A történet igazából nagyon egyszerű: két főhősünk két elrabolt gyereket keres, és tudják, ki lehet az emberrabló, de túl keveset tudnak róla, ezért szaglászniuk kell egy olyan környéken, ahol mindenki gyűlöli a rendőröket. Így hát a témák készen jönnek: rasszizmus, rendőrgyűlölet, lepusztult város… Ráadásul főhőseinknek magánéleti problémáik is vannak, ami miatt köztük is kialakul egy kis konfliktus. Ez így máshol talán sok lenne, de itt valahogy jól össze van szedve minden, semmi sincs túlnyomva, semmi sem olyan igazán hiteltelen. Jól van adagolva a feszültség is, minden helyen elnézelődhetünk, de azért gyakran kapunk emlékeztetőt, hogy két életről van szó, nincs időnk pihizni… miközben azt is gyorsan leszögezi a játék, hogy lehet, hogy már a legelső pillanattól halottak a gyerekek. A végig megtartott feszültségbe persze belefér egy kis humor is, de ami bejött, hogy az egyértelmű buddy cop szituáció ellenére amikor a rendőrök egymással próbálnak humorizálni, az elég szánalmas, mintha csak az amúgy is kissé infantilis Jacksonnak nem szólt volna a rendező, hogy mégis inkább thrillert csinálnak a vígjáték helyett. A horror része szintén zseniális: az elejétől nagyon lassan szűrődik be a természetfeletti szál, hogy aztán a játék utolsó harmadában keményen lecsapjon… de a rendőrök végig szkeptikusak és csak a legutolsó jelenetben derül ki, hogy egy gyakorló elmebeteg vagy egy igazi élőhalott áll-e a dolog mögött. Pozitívum még, hogy az igazi gonosztevőkön kívül mindenkiben megvan a jó, szép lassan a város igencsak ellenséges lakói mind a mi oldalunkra állnak – pedig azért olyan sok mindent nem teszünk értük. Illetve, hogy a játékban van egy tekergethető régi rádió, amin zenét hallgatunk, és egy horrormúzeum, amik voltaképp teljes mértékben bónusztartalmak. Oké, a múzeumba be kell mennünk egy tárgyért, de simán megoldható, hogy végigrohanunk az első termeken, majd a program fel is ajánlja, hogy leléphetünk… de nem érdemes, mert a múzeum félelmetesen jó lett: valós és fiktív incidensekről mesél a kurátor, és még az állandó szkeptikus becsmérlés ellenére is hátborzongató az egész tárlat, hihetetlen, hogy erre sem sajnálták az időt és milyen jól beleillik a játékba. Jumpscare-ek nincsenek (spoiler), végig a hangulatra bízzák a paráztatást, ami működik. A zene jó, érdekes egyvelege a pergős nagyvárosi akciót idéző és a sejtelmes, libabőröztető dallamoknak a kínálat.
Sok negatívumot nem tudnék mondani, csak a szokásosat: van pár hely, ahol el fogunk akadni, mert nagyon nem világos, hogy mit kellene még csinálni (tudjuk, mi a megoldás, meg is van, de valami hiányzik, amit nem találunk meg). Meg persze az elején felhozott randa ábrázatok.
Ajánlom mindenkinek, aki szeretne rettegni egy jót, minőségi darab.