The Legend of Zelda: A Link Between Worlds (2013)

Volt egy emléletem, hogy minden Zelda a legjobb. Na, a Link Between Worlds érezhetően rá akar cáfolni erre a kijelentésre.

A történten tipikus Zelda. De talán ez így egy kicsit karcsú volt. Oké, azt belátom, hogy a Zeldát a sztorija miatt ekézni igazságtalan így ezt inkább visszavonom.

Névtelen hős szundikál, majd egy apró futármeló után belecsöppenünk, rosszkor rossz helyen alapon egy világrendető ellenség akciójába, aminek nekünk kell véget vetnünk. Ez két új karakter üdítő folt volt a storyban, de rengeteg (talán túl sok is) ismerős karakter köszön vissza.

Kezdjük először a negatívumokkal, nem szeretem ha ezek maradnaka végére.

Először is, a világ.
Gyakorlatilag koppra ugyanazt kaptuk, mint a LttP esetében. Ugyanaz a világ, közel ügyanaz a move-set, ugyanaz a story (kissé sarkítva persze), ugyanazok a tárgyak… Amivel nem lenne baj, ha az élmény is ugyanaz lenne, de a kevés újítás egyikével ezt is sikerült kiherélni.

A speciális tárgyakhoz, közel egy óra játék után hozzáférünk, egy antipatikus, nyúljelmezes karakternek hála, aki miután bepofátlankodott otthonunkba, van arca pénzért kölcsönözni nekünk a tágyakat. Ezáltal elvéve a Metroidvania jellegét a játéknak (hogy ezért mit kapnék, hogy metroidvaniához hasonlítok egy Zeldát…). De tényleg, ponz az volt a vonzó a többi címnél, hogy tudjuk, hogy itt bizony nem tovább tudnánk menni valamivel, de még előtte be kell szerezni a ki tudja milyen extra tárgyat…

Na ez eltűnt, aprópénzért kibérelhetünk szinte minden tárgyat (egy kivételtől eltekintve) , így bejárható a teljes térkép, ami nem sok jót tesz a kaland jellegének.

A térkép gyakorlatilag koppra ugyanaz, így ismerős lesz a helyszín, egyedül Lorule-ban található egy két extra eltérés, de ez is inkább a térkép csökkentéséből adódik, lévén az alsó világ töredezett, így azonban meglehetősen zárttá tették a második világot, nem lehet olyan önfeledten kalandozni benne, nonstop oda-vissza ugrál az ember a felső és alsó között.

A főellenfélnek szánt, majd egy történeti csavarral dragonná degradált ellen is nárcisztikus jellemével üdítőnek hat, de kicsit kevés.

A bossok ötlettelenek, szintén megegyeznek a LttP-so dögökkel, de érzésre valahogy könnyebb volna leverni őket. Ami nem baj, mert a kígyót, ami anno az agyamra ment volt pofájuk a kaland során HÁROMSZOR is az utamba sodorni…

A dungeonök rövidek. Nagyon. Állandóan visszatérő érv a kézikonzolos játékoknál, hogy rövid etapokra kell berendezkedni, mert az emberek utazás közben játszanak, bla…bla…bla… Egy ló…szt! A leghülyébb érv amit valaha hallottam. Először is nem csak út közben játszik az ember, sokan otthon is a kézi gépeket nyomkodják. A másik pedig, hogy egy kézikonzolt bármikor letehet az ember, nem értem miért kéne a pálya végére érni, ha az csak egy mozdulattal félrerakhatjuk a gépet, és akár egy hét után folytathatjuk onnan, ahol abbahagytuk. Pont, hogy egy asztali gép esetében lenne indokolt a rövidebb szegmensekből felépített játékmenet, mert ott ezt nem lehet megtenni. Mindegy,azokat akik ezt hangoztatják, úgysem lehet meggyőzni.

Most, hogy kidühöngtem magam kezdjük a pozitívumokkal és rögtön jelentsünk is ki valamit.

A Link Between Worlds egy remake. (De az! ülj le!)

De a jobb fajtából, gyakorlatilag egy szerelmes levél az eredeti részhez.

Megvan a játékmechanikai előnye annak, hogy nem nyúltak a térképhez, mégpedig az, hogy az egyik újítással lehetővé teszik, hogy máshogy járjuk be az ismert helyszínt. Ez pedig az, hogy egy „festménnyé” válva beleolvadhatunk a falba és 2D-ben haladatunk két pont között a falon, így adva még egy réteget a puzzle-öknek. Fájó pont, hogy igazás szivatósan ezt az extra mini dungeon-ök használják csak ki, viszont kellő gyakorisággal kell használni ahhoz, hogy azt mondhassuk, nem csak egy egyszerű gimmick.

A látvány… Gyönyörű. Valahogy így élhet a LttP emléke az emberek fejében soksoksok év távlatából.
Itt a képernyőre varázsolták a legszebb felülnézetes Zeldát, amivel nem lehet vitába szállni. Göldülékeny, szép, mit szép, gyönyörű animációk, a 3D pedig annyira passzol, annyira jól kivitelezett, hogy ennek a játéknak a puszta léte is megkérdőjelezi a Nintendo 2DS-ek létjogosultságát.

Lorule koncepciója, a Zelda-Hylda páros, és persze a csavar(ka), Link és az idióta nyúljelmezes ugrabugrálós hős, mind nagyon el lett találva.

Mindent összveve tetszett. Érezni lehetett rajta, hogy tisztelettel nyúltak a Link to the Past-hoz, így minden meg van bocsátva.