Dawn of Man (2019)

videójáték 2

Képek 2

Dawn of Man (2019)

Fejlesztő
Madruga Works

Platformok
Windows

Most játszik vele 3

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Imma 
Dawn of Man (2019)

Dawn of Man (2019) videójáték

Na jó, nem játszottam végig, mert egyrészt ennek sincs igazán vége, másrészt a Stone Henge-et még fel akartam húzni, de meguntam, hogy mikor jönnek a raiderek, és be akarom zárni a kaput, kidob hibával. Meg előtte még négyszer különféle alkalmakkor. Szóval kicsit bugos az én verzióm, nem tudom, azóta van-e jobb.
De egyébként: jó. Eléggé el lehet vele lenni, ott vagy, törődsz velük, van egy kis elvonási tüneted, mikor vége… minden hibája és hiányossága ellenére szeretnivaló játék, jól visszavisz a kőkorba. Meg az utána jövő korokba, egészen az acélig. Szóval leköt. És van is benne mit szeretni. Szerettem, hogy ennyi állat volt, ők jól meg voltak csinálva. Kihaltak, amikor itt volt az idejük, meg minden. A játék maga is szép, kellemes kis zenéje van. De inkább sorolnám a problémáimat, mert már így is többet írtam, mint az összes eddig értékelésemben együtt, és ebből a kategóriából sajnos bőven van, épp csak elkezdeném a sort:
– Ott hagyják a halottaikat heverni. Na nemár.
– Ha jön a vihar, az elvileg valamiféle természeti csapás akar lenni, de közben nem történik semmi.
– Nincs egy listád az állataidról, ahol ki tudnád jelölni, hogy vágják le az öregeket, vagy át tudnád gyorsan nézni, hogy melyikkel mi legyen.
– Ez általános hibája az egész játéknak, sokkal kevésbé tudsz bármit is számon tartani benne, mint – igen, mondjuk ki – a Banished-ben. Van egy rakás embered, de hogy ki hova van beosztva, olyan igazából nincs.
– Túl könnyű az egész. Lehet, hogy ez volt a könnyű pálya, de akkor legalább az idő előrehaladtával nem kellett volna valami kihívást építeni bele?
– Nincs hozzá eszköz, hogy egy adott területről csak a nem termő fákat vágják ki. Így ez egy állandó hobbi, hogy kiválogatod a beech, birch és még nem tudom, milyen b betűs fákat.
– Beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy az embereken aktuálisan lévő ruhákat is számolja a raktárkészlet, így ha eladom, nem csodálkozhatok, ha megfagynak.
És most legyen elég ennyi :) Játsszatok vele ti is, és panaszkodjatok, miközben szeretitek :)
Egyébként törihez jó kis kiegészítő lehet. Végigvesz minden technikai vívmányt.


Ha tetszett, játssz ezzel is


1

Banished (2014) videójáték

1 szavazat · Összehasonlítás

Hasonló játékok címkék alapján