Broken Sword: The Serpent's Curse (2014)

A kevésbé jól sikerült 3. és 4. részhez képest fényévekel jobb, amik egyébként önmagukban szórakoztatóak voltak és megállják a helyüket mint kalandjáték, csak a Broken Sword név ennél többet érdemelt.
Úgy látszik erre a Revolution fejlesztői is rájöttek és visszatértek a már jól bevált grafikus motorhoz, de a karakterek megvalósításában történt némi újítás. Őszintén szólva tartottam is ettől egy kissé. Ugyanis az, hogy a 3D-s alapra ráhúzzuk 2D-s árnyékolt textúrát, nekem sose jött be, sem filmben, sem játékban. A mozgások természetellenesen légiesek és alapvetően olyan az egész mintha egy bugyuta ovisoknak szánt animációt néznék. A jól megtermett Laine karakterének súlytalan mozgása például egyenesen nevetséges volt. Szerencsére hamar megszokta a szemem ezeket a zavaró tényezőket, és csak a közeli plánokban és az átvezető animációkban volt feltűnő. Így talán annyira nem is baj, hogy animációból nem túl sokat kapunk, egészen pontosan hármat, egyet a játék elején, egyet a végén, valamint egy rövid jelenetet a közepén.

A már említett műkedvelő Hector Laine-en kívül más régi ismerősökkel is találkozhatunk többek között, Duane és Pearl Henderson-al akik szokásukhoz híven megint a lehető legváratlanabb pillanatban bukkannak fel és segítenek ki a bajból. Az új szereplők is egészen ötletesek és jól beleillenek a Broken Sword világába. Bijou, Navet felügyelő, Hobbs, Shears (a nem hivatalos magyarításban: Olló) egytől egyig emlékezetes karakterek. Egyik kedvencem a mindenre elszánt orosz gazember Medovszy, akit minden kétséget kizáróan Vladimir Putyinról mintáztak. Ezúttal talán George és Nico jelleme és kapcsolata nem volt annyira kidolgozva mint korábban. A történetre viszont annál nagyobb hangsúlyt fektettek.
Természetesen ezúttal is egy vallási-filozófiai irányzat rejtélyei után fogunk nyomozni, ami talán érdekesebb és fordulatosabb is mint az elődöké. Az irányítás a klasszikus pont & click rendszer, a tárgyak kombinálása logikus, még akkor is ha George eszmefuttatásaitól vezérelve egy csótány, egy marék keksz és némi dzsem segítségével próbálunk helyreállítani egy kiégett biztosítékot. A feladványok megfelelő arányban vannak elhelyezve, néha pofonegyszerűek, de néha bizony meg kell mozgatnunk az agytekervényeinket. A kedvencem a Tabula Veritatis szimbólumainak megfejtése.
A helyszínek szépen kidolgozottak és részletgazdagok, bár a játék első 1-2 órájában nem túl változatosak. Többször is visszatérünk ugyanazokra helyszínekre, aztán ez szép lassan megváltozik ahogy beindul és kibontakozik a sztori.
Összességében ez egy jó játék, de mára már nagyon réteggé vált ez a műfaj, jobb lett volna ha 15 évvel korábban érkezik.
Annyit mondhatok, hogy erre a részre szükség volt. Ha nem is ér fel az első kettőhöz, de ezzel méltó lezárást kapott a széria.

8 év telt el a kritikán aluli 4. rész óta, a készítők pedig rájöttek, hogy ez eredeti rajongótábort az eredeti játék felelevenítésével tudják visszacsábítani. Ennek köszönhetően végre megint kézi jellegű illusztrációk, kalandos történet, és IGAZI point&click mechanizmus a vásárlók jutalma, de sajnos a játék nem ér fel az első két részhez. Kifejezetten örültem a kikacsintásoknak, és a nosztalgia faktor plusz a próbálkozás megéri a 4 csillagot.

Sajnos nem egy nagy sorozat, nem igazán tetszettek a szereplők, a sztori sem…
De leginkább a főszereplők kidolgozatlansága zavart, gondolok arra hogy pl Nicoról, és George-ról nem sokat tudtunk meg az 5 rész alatt.

Rengeteg benne a párbeszéd, teljesen feleslegesen, és túl hosszú a játék, nagyon el van nyújtva, kb 35 % vagyok, és 8 órát jelez a steam…