Szomorú az Andromeda sorsa, hisz anno sokan leginkább amiatt dobták, (köztük én is) mert technikailag elég ramaty állapotban jelent meg, így mindenki a bugokon, meg egyéb, később azért már javított hibáin lovagol a mai napig. Ugyan nem sikerült 100%-ban kikupálni a problémáit, de összességében egy élvezetes kis darab lett, ami ha a Mass Effect részeként nehezen is állja meg helyét, egy szimpla űr felfedezős akció-kaland játéknak teljesen megfelelt. A sztori elmegy, bár a tétek egyértelműen kisebbnek érződnek, mint a trilógiában, plusz a történet során hozott döntéseinknek sajnos fele akkora súlya sincs itt, mint a legendás elődjében (Konkrétan szinte nulla, így RPG-nek nehezen nevezhető még a talent rendszer és a klasszikus feleletválasztós részek ellenére is.) mégis van annyi pozitív eleme, hogy a hiányosságai mellett is szórakoztató maradjon a franchise szerelmeseinek. A harcrendszer és a pályák felépítése pl. egyértelműen sokat fejlődött, ahogyan bejött a továbbgondolt „Mako” (Nomad) is, de dicsérni lehet még a zenét, a legénységünk többségét, így PeeBee-t, Vetrát, Drack-et, Jaal-t, Lexit és Suvit is. Eleinte zavart, hogy Shepard-el ellentétben Ryder-t szinte mindenki lenézi, de szerencsére ez is szép lassan megváltozott. Annak ellenére meg, hogy a BioWare csapata állítólag nagyon szenvedett a Frostbite Engine-re való fejlesztéssel, látványilag egy magát remekül tartó darabot sikerült összehozniuk, aminek legnagyobb problémája még mindig az arcok animációja, de ez sosem volt igazán a stúdió erőssége. Sajnos emellett az open-world szakaszok sem lettek a legjobbak. Díjaztam, hogy megpróbálták visszahozni az ME1 féle leszállás / felfedezés kombót, de sajnos a kevéske, szép, de viszonylag sivár bolygókon való furikázás sokszor időhúzásnak érződött. Szerintem a játékidőmnek minimum a fele az utazgatással telt el és nem csak a felszínen, hisz néhány animáció pl. átugorhatatlan, a küldetések rendszere pedig úgy van fölépítve, hogy a játékosnak a lehető legtöbbet kelljen ide-oda ugrálnia a galaxisban. Ezt nem is bántam volna annyira, ha nem lett volna már 100%-os minden bolygó kb. a játék felénél, (Elfért volna még 1-2, amire le lehet szállni.) plusz a mellékküldetések zöme nem nevetségesen jelentéktelen fetch-questekből állt volna, amik szinte semmit sem adtak hozzá az univerzumhoz.
Leginkább a fő sztorit élveztem tehát benne, annak is főként a legelejét, meg a legvégét, és persze a loyality-k sem voltak rosszak. Tetszett a lehetséges folytatás fölvezetése is, de úgy, hogy az sajnos azóta sem készült el, inkább ez is csak egy frusztráló eleme jelenleg.
Összességében mindenesetre egy jó játéknak tartom, és bátran ajánlom azoknak, akik szívből imádják az eredeti trilógiát, hisz közel sem olyan szörnyű, mint amilyennek sokan lefestik. Szerintem ezt is örömmel újrázom majd valamikor a későbbiekben.
(A multiplayer részéhez nem sokat tudok hozzáfűzni. Az nagyjából olyan, mint a 3-ban, csak a feljavított harcrendszerrel, meg kevesebb wave-vel, amivel mondjuk picit feszesebbek a meccsek. El lehet vele szöszölni, de részben a jóval nagyobb karakterkínálat, illetve változatosabb ellenségfelhozatal miatt szívesebben térek vissza a 3-ba darálni.)