Már az első játék után megvett kilóra. (Márpedig az sok.) Elsőre az alapjátékkal játszottam, de a harmadik játék már ezzel történt. Amiben ahhoz képest több, az nyilván a hősök, de ennél nekem még sokkal jobban tetszenek a szörnyek különleges képességei. A kártyák grafikája gyönyörű. Nem tudok úgy játszani, hogy ne gyönyörködnék egy kicsit minden felhúzott kártyában. Különösen élvezem, amikor elnevezem a birodalmamat és megrajzolom a címeremet. Nekem az ilyen apróságok sokat adnak a játékélményhez. És a kis lelkecskémnek kellemes érzés, ahogy lassacskán megszületik a térképem. Annak ellenére, hogy a kártyakészlet korlátozott, egyelőre szinte végtelennek érzem az újrajátszhatóságát. Különösen, ha az alapjátékkal és a kiegészítő térképlapokkal kombináljuk. Egyedül a romkártyákat hiányolom ebből a kiadványból. Persze az alapjátékkal együtt ez a hiányosság orvosolható, csak ez utóbbi doboz mintegy 200 km-re található tőlem…

Sosem árt egy kis retro! Elég gyakori, hogy az ember betervez valamit, aztán sokáig nem történik semmi, majd egyszer csak előkerül a játék és pillanatok alatt beszippantja!

A történet érdekes – bár vannak benne lyukak –, az atmoszféra kiváló, a megvalósítás ugyan felemás, de a feladatok több mint korrektek voltak. A Secret Files 3 9 óra alatt megvolt decemberben, ehhez a játékhoz viszont 19 óra kellett, amit sokkal inkább elvárhatónak érzek a műfajon belül. Csak zárójelben mondom, ott sem használtam semmiféle hint-rendszert, itt meg ilyesmi nem is létezik! De szerintem az egészséges pixelvadászat sosem árt egy ilyen játékban.

Akit nem rémít meg a szokottnál sötétebb és horrorisztikusabb megközelítés, annak erősen ajánlott.