Alapvetően tetszett, már egy ideje szerettem volna kipróbálni. Ahhoz képest, hogy először játszottam, és hárman is ellenem játszottak (mindenki), egészen jól ment. Attól függetlenül, hogy én harcoltam a legtöbbet, nem szeretem az olyan játékokat, amelyek területfoglalósak.

Számomra az Ezio trilógia legjobb része, mind történetileg, mind a játékmenetet tekintve.
A Brotherhoodban megismert játékelemeket tovább csiszolja, kiegészíti. A Syndicate-tel hamarabb játszottam, mint ezzel és hiba volt, abból a szempontból, hogy így nehezebb ennek a játéknak a megitélése. Tartanom kellett volna a megjelenési sorrendet, mindegy ez legyen az én bajom. Már a Brotherhoodnál is éreztem, de itt bizonyossá vált, hogy a Syndicate egy leporolt Revelations, már ami a játékmenetet illeti.
A történet mindenképp itt éri el Ezio történetének csúcspontját, mikor Altair titkos könyvtárába bejut.
Az egyetlen problémám még mindíg a környezet. Úgy ahogy a reneszász Itália, úgy a korai XVI.századi Konstantinápoly sem az én világom. A viktoriánus London nekem még mindíg bejön.
Ezio viszont köröket ver a Fry ikrekre, mélyebb összetettebb. Karakterfejlődése zseniális. Érdekes kettősség ez így nekem, remek sztori és főhős, egy számomra érdektelen korban és környezetben.