Sakk

Apával nagyon sokat játszottunk régen, Ő is tanított meg minden csínjára-bínjára.

Mint a legtöbb embert, akit ismerek, engem is apám tanított meg rá. Életem legelső játszmájában beáldoztam neki egy parasztot, mire elkezdte magyarázni, hogy milyen butaságot csináltam, mert ő ezt így most le tudja ütni, a következő lépéssel meg kiütöttem a vezérét (hogy nem vette észre?), és úgy el volt ájulva, hogy kezdő kisgyerekként ilyet képes vagyok meglépni, talán már látta a lelki szemei előtt az új Bobby Fisher-t… :)
Aztán persze rengeteget játszottunk, és nagyjából talán háromszor, ha sikerült legyőznöm, de ebből az egyik alkalom egy nyaralás alkalmával történt a strandon, ahol a járolapok voltak a tábla mezői, és félember nagyságú bábukkal játszottunk, a végére már rendes nézőközönség vett körül minket – azt azóta is hallgatom tőle, hogy életemben alig tudtam megverni, de azt persze pont úgy időzítettem, amikor nyilvánosan alázhattam meg. :D

A lényeg, hogy imádom ezt a játékot, és annyi év után még mindig tud újat mutatni – azt pl. a héten tudtam meg, hogy az ellenfél alapsorába beérkező gyalog olyan tisztté is átváltozhat, amit még nem vettek le a tábláról – így akár elméletileg 9 vezér is lehet a táblán.

Még apukám tanított meg játszani, aztán kiskoromban rengetegszer vettem elő. A legélénkebb emlékem azonban egy gyógytáborból maradt meg, ahol a szabadidőnkben játszhattunk a többiekkel. Egész kis rendszert alakított ki a „házi” bajnokság, csak senki nem tudta, hogy díjakért játszunk, úgyhogy amikor a tábor utolsó estéjén megtörtént az eredményhirdetés, és a „Legtöbb órát játszó gyermek” kategóriában győztem, nagyon meglepődtem. Azóta is csak kellemes emlékek kötnek a sakkhoz, még ha rohadt nehéz is tud lenni.

Sokáig egyáltalán nem tudtam játszani, aztán elegem lett, és elmentem egy intenzív sakktanfolyamra, ahol egy hét alatt elég keményen megtanítottak a különböző trükkökre. Azóta imádom, bármikor le tudok ülni valakivel egy játékra.

Leginkább gyerekként játszottam vele, főleg apuval. Szerettem. Ma már nehezen menne. Főleg, hogy pár hónap után derült ki, hogy néhány szabályt nem, vagy máshogy tudtam.

Nagypapám tanított meg rá, de sajnos sose nyertem, se ellene, se mással.

Örök kedvenc. A logika mesterjátéka.

Még kiskoromban tanította meg nekem a papám hogy kell játszani és utána mindig ezt játszottuk meg malmot.Emlékszem milyen nagy boldogság volt mikor sikerült először legyőznöm :)